Hirlevél
 
E-mail:  
  Feliratkozom>>
  Leliratkozom>>
 
Iwiw

 

Örményország 2012 Június - 2012-07-19

Már többször voltam a Kaukázusban repülővel, de most először indultam autóval Budapestről.

Gyakorlatilag 15 nap alatt 9400 km tudtam magam mögött, sajnos úgy, hogy az örmény-iráni határon nem engedtek be az irániak, így vissza kellett fordulnom.

Az utazásom két szőnyeges cél pontja Örményország / Hegyi-Karabahhal együtt / valamint Kappadókia / Kelte-Anatólia/.

Sajnálattal kellett megállapítanom, hogy az örmény szőnyegkészítés „kimúlt”, csak egy ipari manufaktúrában készítenek modern szőnyegeket, amiknek semmi közük az örmény tradíciókhoz.

Kappadókiában a 24. órában vagyunk. Már nagyon ritka, hogy falvakban szőnyegeket csomózzanak, a következő generációval ez is meg fog szűnni.

Itt az egyik hegyi patak mellett találtam arra a török családra, akik hagyományos módon még patakban mosták a gyapjút.

Örményországban számomra meglepő módon, a szőnyeg kultúrájuk a nemzeti önmeghatározás fontos része a törökökkel és az azeriekkel szemben. Ezek után nem véletlen, hogy a kulturális miniszterhelyettes asszony is fogadott, valamint minden szőnyeg gyűjtemény, raktárakkal és szakértőkkel együtt a „rendelkezésemre” állt!

............................................................................................................................................................................................................................................